Húzz közelebb egy széket. Tedd le a sáros bakancsot, nem számít, ha összekeni a szőnyeget. Itt, ezen az oldalon nem a tisztaság a lényeg, hanem az, amit a csizmád talpán hoztál: a vízparti sár, a nádas emléke és a történetek, amik a szemedben csillognak. Tölts magadnak egy kávét – legyen fekete és forró –, és beszélgessünk egy kicsit arról, miért is vagyunk itt.
Ha ezt olvasod, valószínűleg te is érzed. Érzed azt a furcsa, megmagyarázhatatlan viszketést a tenyeredben, amikor hétfő reggel kinézel az iroda vagy a műhely ablakán, és látod, hogy borús az ég. Mások ilyenkor esernyőért nyúlnak és bosszankodnak. Te viszont önkéntelenül is arra gondolsz: „Istenem, most fordul a szél. Most indulnak el a nagyjai.”
Ha ezt az érzést ismered, akkor barátok vagyunk. Akkor hazaérkeztél.
Ki vagyok én?
Nem a nevem a fontos, és nem is az, hogy mit dolgozom, amikor épp nem a vízparton vagyok. A hétköznapi világban lehetek bárki. De itt, a „Raw Life” oldalain, és kint a vízen, csak három dolog határoz meg.
A Horgász vagyok. Az az ember, aki képes órákig bámulni a mozdulatlan jelzőt a szakadó esőben, és közben boldogabb, mint a legpuhább fotelben. Aki a sötétben, a sátor mélyén, a hálózsákba burkolózva is nyitott szemmel hallgatja a víz csobbanását, és próbálja megfejteni a tó titkos nyelvét. Nem versenyző vagyok, nem trófeahajhász, aki centiben és kilóban méri a boldogságot. Én a pillanatokat gyűjtöm. Azt a másodpercet, amikor a spicc megmozdul. Azt a remegést, ami végigfut a zsinóron, át a boton, bele a karomba, egyenesen a szívemig.
Az Alkotó vagyok. Sokáig csak fogyasztó voltam. Megvettem, amit elém tettek, elhittem, amit ráírtak. De rájöttem, hogy a horgászat nem a boltban kezdődik, hanem a fejedben és a két kezed munkájában. Én vagyok az, aki lisztes kézzel áll a konyhában – amit mi mostantól csak „Labornak” hívunk –, és gyermeki izgalommal figyeli, ahogy a tojás, a halliszt és az aroma összeáll egy golyóvá. Alkotni valamit a semmiből, amivel becsaphatsz egy vad ösztönlényt… ez a legősibb varázslat. Amikor a saját magad által kigondolt és legyúrt csalival fogsz halat, az nem csak siker. Az egy párbeszéd közted és a természet között, ahol te tettem fel a kérdést, és a hal válaszolt rá.
És az Író vagyok. Mert a horgászat magányos sport, de a megosztott öröm az egyetlen, ami nő. Azért írok, hogy ezek a pillanatok ne vesszenek el. Hogy a hajnali köd illata, a fárasztás adrenalinja és a kudarcok keserű íze megmaradjon feketén-fehéren. Nem lexikont írok, hanem naplót. A mi közös naplónkat.
Mi ez a „Raw Life”?
A „Raw” szó nyerset jelent. De számomra ez nem a durvaságot jelenti. A „Raw Life” az a réteg, ami a csillogó marketing, a retusált fotók és a kényelmes, kikövezett horgászállások alatt van.
Ez a valóság.
A Raw Life az, amikor nincs térerő. Amikor fázol, de nem indulsz haza, mert tudod, hogy most kell maradni. Amikor a kezed halszagú, a ruhád füstszagú, az arcodat pedig kicsípte a szél. Ez a vadvíz tisztelete. Itt nincs „garantált fogás”. Itt minden halért meg kell küzdeni – nem csak a fárasztáskor, hanem már hetekkel előtte, a stratégiával, a helykereséssel, a csali elkészítésével.
A modern világ el akarja hitetni velünk, hogy mindent megvehetünk készen. Hogy a siker csak egy bankkártya-lehúzásnyira van. A Raw Life ennek az ellenkezője. Azt vallom, hogy az érték az, amit te teszel bele.
-
Az a csali az igazi, amit te gyúrtál.
-
Az a hely az igazi, amit te fedeztél fel.
-
Az az élmény az igazi, amiért te szenvedtél meg.
Miért a „Labor”? És miért a vadvíz?
Sokan kérdezik, miért bonyolítom túl. Miért nem veszek egy zacskó bojlit, és ülök le egy kényelmes tó partjára? Mert a könnyű út nem vezet sehová, csak oda, ahol már mindenki más is járt.
Én kutató vagyok a saját szenvedélyemben. Amikor belépek a „Laborba”, és elkezdek kísérletezni az arányokkal – mennyi halliszt? mennyi albumin? gőzöljem vagy főzzem? –, akkor érzem igazán, hogy élek. Nem kémikus vagyok, hanem egy kíváncsi gyerek, aki meg akarja érteni a miérteket. Miért eszik a ponty? Miért pont a tintahalasat választja ma, és miért az édeset holnap? Nem elégszem meg a válaszokkal, amiket a reklámok adnak. Én a saját válaszaimat akarom megtalálni.
És ezért választom a vadvizet is. A csatornákat, a folyókat, az eldugott bányatavakat. Mert ott a halaknak nincs nevük. Ott a ponty nem „Béla”, akit már százszor megfogtak és visszaengedtek a hétvégén. Ott a ponty egy fantom, egy vadállat, aki talán még sosem látott horgot. Becsapni őt a saját készítésű csalimmal… ez a horgászat Szent Grálja számomra.
A barátságunk alapkövei
Ezen az oldalon, ebben a közösségben, amit most építünk, nincsenek titkok, de nincs fennhéjázás sem. Nem fogom azt hazudni neked, hogy minden horgászatom sikeres. Sőt. Fogok írni a betlizésről. Arról, amikor három napig ülsz a vízparton, és a jelződ néma marad, mint a sír. Mert ez is a Raw Life része. Sőt, ez tanít a legtöbbet. Fogok írni az elrontott receptekről. Amikor a bojli szétesett, vagy túl kemény lett. Mert nem vagyok tévedhetetlen guru. Ugyanazt az utat járom, mint te.
De ígérem, hogy írni fogok a csodákról is. A „Raw Scopex Squid” receptjéről, ami talán életed halát adja majd. A taktikákról, amikkel a nádfal alól is ki lehet imádkozni az öreg tövest. És az érzésekről, amiket csak mi, horgászok értünk.
Szeretném, ha ez az oldal egy menedék lenne számodra. Egy hely, ahová bejöhetsz, ha eleged van a hétköznapok zajából. Ahol olvashatsz egy jó sztorit, kaphatsz egy tippet a következő főzéshez, vagy csak nézheted a képeket, és tervezheted a következő bevetést.
Zárszó helyett: Egy kézfogás
Nem ígérek mást, csak őszinteséget. Nyers, csiszolatlan, tiszta őszinteséget. A csalikban: valódi alapanyagokat. A történetekben: valódi érzelmeket. Az életben: valódi pillanatokat.
Köszönöm, hogy itt vagy. Köszönöm, hogy velem tartasz a „Laborba” és a vízpartra. A botok bevetve, a kávé gőzölög, a vízfelszín pedig lassan kisimul előttünk.
Induljon a kaland. Ez a Raw Life.
Barátsággal: Sysco
A kép illusztráció.
